HTML

New Kids On The Blog

newkidzontheblog [at] gmail.com

Friss kommentek

  • fűrészpor: érdekes... (2009.12.09. 12:07) Ready, able
  • csoo: látom, mást is megvisel a meleg, lol. (2009.07.27. 08:13) Izzadásgátló mix újdonságokkal
  • Thom Yerk: na én pont epvel kezdtem, de előszedtem a két albumot is ami nagyon kiesett a figyelmemből, de azo... (2009.07.08. 15:27) Nem ciki
  • söcsö: Nemrég láttam én is, nagyon vicces sztem. :) Egyébként nekem ez a dal jobban tetszik, mint a Rain ... (2009.06.26. 22:34) To Clean
  • pat brit: szerintem viccesek a háttérben vonagló idióták. illenek az előtérben zenélő idiótákhoz. (2009.05.11. 04:16) Letterman

Címkék

Címkefelhő

magyar poptimizmus

2008.06.12. 18:18 gurkaserpa

VA - 1. No New York

Címkék: new york válogatás sonic youth brian eno dna zaj no wave contortions teenage jesus and the jerks

Biztos egyik zenebuzi számára sem ismeretlen az a helyzet, mikor találkozik egy zenei színtérrel, amit illik ismerni, de idő/energia/egyéb hiányában képtelen belefogni a feltérképezésébe. Ilyenkor tehet jó szolgálatot egy válogatás, aminek segítségével már viszonylag megalapozottan mondhatunk ítéletet a ’70-es évekbeli thai pop, vagy a perui garázsrock szcéna felett. A VA (Various Artists) sorozatban ilyen és ehhez hasonló fontos, érdekes és/vagy jó válogatáslemezeket fogok bemutatni, és kezdeném az egyik legelvetemülttebbel, a ’70-es évek végi no wave-t dokumentáló No New Yorkkal, amiből megtudhatjuk, hogy a HEALTH zenéje kábé annyira eredeti, mint mondjuk a Trousersé.

A punk felbecsülhetetlen hozadéka az volt, hogy lerángatta a zenét a fellegekből és meghozta az attitűdbeli váltást, azaz hogy nem csak az csinálhat zenét, aki gazdag, jól játszik a hangszerén és szép, hanem akár te is, ráadásul úgy, hogy nem kell tisztelned a sok faszságot, amit belédneveltek; ha akarod, leköpheted a Rolling Stonest is, még a szar is le van szarva stb. Ehhez képest a Ramones és a Sex Pistols még nagy jóindulattal sem nevezhető a zenei innováció zászlóshajójának, így amikor a New York-i művészeti főiskolások elkezdtek azon gonodlkodni, hogy mi lehetne még a punknál is radikálisabb, megcsinálták a látszólag teljesen evidenst: lebontották a rock’n’rollt. A post punk és annak leágazásai tényleg új utakat tapostak ki a rockzenében, kísérletezésük pedig könnyűzenei szempontból a legjelentősebbé tette korukat a 60-as évek aranykora óta.

(Tény, hogy nem ők voltak az elsők akik ilyesmivel próbálkoztak: a méltatlanul alulreprezentált Can és a német krautrock már a ’70-es évek elején egészen meghökkentő dolgokat produkált, de mivel volt akkora pechük, hogy nem Angliában vagy Amerikában kezdtek, sokáig mellőzve voltak.)

Ennek a forradalmi vonulatnak volt az egyik mellékszála a szinte kizárólag New York-ra korlátozódó no wave. Nevét az éppen hódító útjára induló nu wave kifordításával kapta, magát a zenét pedig valami egészen szélsőséges hangzavar jellemezte: hangos, agyontorzított gitárok, funkos, sőt olykor diszkós ritmusok, free jazz-es improvizációk, szokatlan, disszonáns hangzás és az énekesek neurotikus kiabálása voltak a fő összetevők. A no wave volt az akkor leginkább egy fortyogó üstre emlékeztető New York rotyogása, hogy egy ilyen életszerű képpel fejezzem ki magam.

Ennek az izgalmas színtérnek a bemutatására vállalkozott Brian Eno 1978-ban, mikor néhány megtekintett klubkoncert hatására megkereste az Island kiadót, hogy csináljanak egy válogatást a fiatal zenekarok propagálására.

(Ide most kéne egy ’Illik tudni’ képkeret, mint a tankönyvekben, arról , hogy Brian Eno ott van a ’Poptörténet legfontosabb alakjai Top 3’-ban, aki amellett, hogy tagja volt a glam pop atyaúristen Roxy Musicnak, megalapította és megideologizálta az ambientet, a David Byrne-nel közösen készített My Life in The Bush Of Ghosts c. lemezzel lefektette a hangmintákra épülő zene alapjait, és producerként olyan zenekaroknak és előadóknak segített összehozni pályafutásuk legjobb lemezeit, mint a U2 vagy David Bowie. Persze áldozott a gonosznak is: ő komponálta a Microsoft Soundot és most az új Coldplay lemezen dolgozik, de neki talán még azt is megbocsátanánk, ha trance-szel próbálkozna.)

Kezdetben tíz zenekart kért fel a közreműködésre, majd a szám négyre redukálódott és csak a Contortions, a Teenage Jesus and The Jerks, a Mars és a DNA kerültek fel a lemezre négy-négy számmal. A hagyományos dalformát, és a megszokott szempontokat még véletlenül se keressük itt, dallamokat még nyomokban sem találunk és a paranoid, nihilista hangulat sem éppen felhasználóbarát. A magam részéről úgy vagyok ezekkel a zenékkel, hogy érdekes kordokumentumoknak tartom és meg is tudom hallgatni őket, de hogy valaki ezt kimondottan szeresse és rajongjon érte, azt  azért nehezen tudom megérteni.

Az viszont kétségtelen, hogy a no wave nagy hatással volt a pop későbbi fejlődésére: ebből a szcénából indult a Sonic Youth és az egész noise mozgalom (Thurston Moore idén egy könyvet is kiadott a no wave-ről), továbbá sokat merített innen a picit később kibontakozó indusztriál hullám és például a DNA egyik számának címéből kölcsönözte nevét a melankolikus noise pop-rockban utazó Blonde Redhead is. 

[mp3] Contortions - Flip Your Face

[mp3] DNA - Not Moving

Akit pedig jobban érdekel a téma, szerezze be Simon Reynolds Rip It Up And Start Again c. könyvét vagy nézze meg  Scott Cary 2004-es, Kill Your Idols c. dokumentumfilmjét.

10 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://newkidsontheblog.blog.hu/api/trackback/id/tr97516992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valaki 2008.06.13. 10:42:31

Hát ettől senkinek nem fog megjönni a kedve egy kis fincsi no wave-hez. A cikkből az jön le, hogy tudjuk már le ezt a dolgot is, de tulajdonképp kit érdekel ez az egész.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.06.13. 12:02:38

szerintem meg teljesen korrekt egy olyan korszakról, amiből itthon lófaszt sem ismer senki.

ez a rip it up... könyv megvan-é neked?

gurkaserpa 2008.06.13. 14:14:26

valaki: ehh, pedig az volt a cél, hogy e cikk által szerettessem meg a no wave-t 15 millió magyarral!

bakfitty: nem, nincs meg és a filmet se töltöttem még le, mert a trailerben benne van a Gogol Bordello is, mint n(e)o wave, ami legalábbis gyanús

valaki 2008.06.13. 15:20:59

Alapvetően ez kéne legyen a cél, mert az "érdekes kordokumentum" nekem tényleg semmit nem mond. A Kill Your Idols pedig Hütz ellenére jó.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.06.15. 16:50:46

nekem különben jobban tetszik a kései no wave, amikor otthagyták ezt a jazzes őrültködést és inkább az afrobeat felé mozdultak el (Lizzy Mercier Descloux munkássága vagy akár az egész Ze Records), az sokkal hallgathatóbb és élvezhetőbb volt. legalábbis nekem, valaki biztos azt szereti, ha hamis hangon sikít a szaxofon a fülébe.

gurkaserpa 2008.06.15. 20:38:23

bakfitty: Jön! Jön! Jön! Erről és többek közt Lizzy Mercier Desclouxról is lesz szó a közeljövőben a Mutant Disco válogatás kapcsán.

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.06.15. 21:49:31

:D
akkor nem fogok ilyeneket emlegetni, inkább csinálom a konkurenciát szó nélkül

de melyik mutant disco válogatás, az August Darnell-féle Going Places?

gurkaserpa 2008.06.15. 22:55:27

Nem, a Mutant Disco aka A Subtle Discolation Of The Norm, ez a második lemez ebben a sorozatban. Én ezzel ismertem meg a dizsi hőskorát, és nemrég találtam meg újra. Azóta szinte kizárólag diszkót hallgatok... mondjuk ilyenkor nincs is jobb mint csipőt ringatva Karisma számokat hallgatni a tömött buszon :)

bakfitty · http://ismerosvalahonnan.blog.hu 2008.06.16. 15:49:39

én egy Cristina albumot hallgattam munkában, hát nehéz volt a széken maradni.

vizipaci e 2008.08.27. 04:12:58

"a perui garázsrock szcéna"

na, én erről olvasnék szívesen

www.youtube.com/watch?v=6ypoFJCQwBU
süti beállítások módosítása