Napra pontosan tíz éve jelent meg a Neutral Milk Hotel In The Aeroplan Over The Sea c. lemeze. Mint minden rendes kultuszlemez, ez is jól megosztja a közönséget - egyesek leborulnak nagysága előtt, mások csak egy túlhájpolt, túlértékelt dolognak tartják. A sajtó hozzáállása is vicces: megjelenésekor például a Rolling Stone egyáltalán nem volt elragadtatva, nem úgy mint a három évvel ezelőtti újrakiadáskor, amikor gyakorlatilag minden zenei portál ódákat zengett a lemezről, a Pitchforkon pedig megkapta a mágikus 10 pontot (szemben a megjelenéskor odaítélt 8,7-tel). Csak arról lenne szó, hogy az idő megszépít mindent, vagy tényleg időtálló albummal van dolgunk? Az mindenesetre sokat sejtet, hogy olyan elismert bandák nyúlták a Neutral Milk Hotel életművét az utóbbi időben mint a Decemberists vagy a Beirut.
Ez az ,,életmű,, szó kicsit megtévesztő lehet, ugyanis a NMH esetében ez konkrétan egy darab lemezre korlátozódik. Bár az Aeroplane előtt kiadtak egy albumot Avery Island címmel, azt azonban csak a rajongók hallgatják, viszont többnyire ők sem szeretik. A zenekart egyébként még 1989-ben alapította Jeff Mangum, és kezdetben inkább volt kísérletezgetős projekt mint rendes zenekar. Csak mikor kilépett a középiskolás haverjaival létrehozott Olivia Tremor Controlból, akkor kezdett bele igazán a dalírásba, a bemutatkozó Avery Islandet pedig 1996-ban adta ki többek közt az Apples In Stereoból ismert Robert Schneider közreműködésével.
(Bár a tárgyhoz tartozik, mégsem térnék most ki a fenti zenekarok által alkotott Elephant 6 kollektívára, de nem kizárt, hogy a következő bejegyzés róluk fog szólni.)
Az In The Aeroplane Over The Sea-t Mangum bevallása szerint Anne Frank naplója ihlette, ami olyan, ,,mintha valaki nálunk nemecsek ernőről írna albumot, mármint a kötelező olvasmány érzés miatt”. És bár nincs szó konkrétan zsúfolt marhavagonokról vagy ilyesmi, a dalok hangulata hihetetlenül fájdalamas. Ezt megfejeli még Mangum zokogó éneke, ami tipikusan olyan, hogy simán elveheti az ember kedvét az egésztől, nekem is csak többedszerre sikerült megbarátkoznom vele. És bár összességébe véve tök egyszerű dalok ezek pár gittárakkordra épülve, az i-re mégis a hangszerelés teszi fel pontot: a néha felbukkanó fúvós betétek valószínűleg egy szerbiai falusi temetésen is megállnák a helyüket. Nem egy könnyed lemezzel van tehát dolgunk, ami ráadásul elég nehezen adja magát, de ha egyszer megfogott, akkor jó ideig nem ereszt.
A nosztalgiázó, háromrészes King of Carrot Flowersszel indul a lemez, ami zseniálisan mutatja be, hogyan lesz egy folkdalból torzítottgitározós zúzás. Az ezt követő gyönyörű, ringatózó címadó dal valószínűleg a legkönnyebben befogadható szám, de nem az a fajta lassú dal, amire szívesen andalgunk a napsütésben, inkább az a fajta, amelyik segít felállni a padlóról. Kimondottan vidám darab talán nincs is a dalok között. Bár hangulatra a ,,Holland,
Mangum azért nem tűnt el teljesen: az egyik NMH-alapitóval, Julian Kosterrel Major Organ and the Adding Machine néven adott ki lemezt, ezt követően azonban volt egy idegösszeomlása. Azóta állítólag jól van, néha feltűnik az Olivia Tremor Control és az Elf Power egy-egy fellépésén. Rebesgetik, hogy visszatér és ez az utóbbi évek nagy reunion hullámának ismeretében nem is elképzelhetetlen, de valószínűleg nem tenne hozzá vagy venne el semmit a kultuszból, ami őt és a lemezt övezi.
A sorozat korábbi részei:
Pavement - Slanted and Enchanted
Magnetic Fields - 69 Love Songs
