Összeszedtem néhány az eredetinél jobban vagy egyszerűen csak jól sikerült feldolgozást.
Antony Hegarty: Crazy in Love (Beyoncé cover-élő)
Antony bármit énekel, az gyönyörű. Amikor először meghallottam a hangját, az volt az érzésem, mintha bármelyik pillanatban sírva fakadna. Pedig dehogy, inkább csak az, aki hallgatja. Amíg mások Beyoncét poénból idézik meg egy-egy koncerten, Antony teljesen komolyan gondolja, és neki jól is áll.
Band of Horses: The End’s Not Near (The New Year cover)
Sokadik hallgatás után tudtam meg, hogy feldolgozásról van szó, mivel nem ismertem az eredeti dalt, sőt még az együttest sem. A Band of Horses-t viszont annál inkább. Ben Bridwell jellegzetes hangja és énekstílusa tökéletesen illik a dal hangulatához. Egyébként a Funeral kislemezre került fel mint b-side.
Devendra Banhart: Don’t Look Back in Anger (Oasis cover)
Hogy szólna az Oasis, ha a Gallagher tesók nem kokón, hanem gombán nőttek volna fel.
Editors: Feel Good Inc (Gorillaz cover)
A Gorillazt nekem sosem sikerült megszeretnem, az Editorsból meg sikeresen kiábrándultam a második lemez meghallgatása után. Viszont Tom Smith jó kis torokban ragadt nyálbuborékos hangjával ez egy remekül sikerült akusztikus dal lett.
Grizzly Bear: He Hit Me (And It Felt Like a Kiss) (The Crystals cover)
Ha valaki ismeri a Grizzly Beart, tudja, hogy Ed Droste-nak csodálatosan szép hangja van, és még ez a „he” kezdetű mondat sem furcsa tőle. Az eredeti dalt annak idején sok támadás érte, mivel egy barátja által bántalmazott nőről szól, aki-mint a cím is mutatja-nem bánja, hogy így bánnak vele. Tulajdonképpen a mai napig nincs eldöntve, hogyan is kéne értelmezni a szöveget, én mindenesetre kihallom belőle azt a bizonyos segélykiáltást.
M. Ward: Let’s Dance (David Bowie cover)
A Transfiguration of Vincent című albumán megtalálható szám Ward rekedtes hangjával és a teljesen új hangszereléssel eléggé másképp hangzik, mint a Bowie klasszikus. Kellemesen elpillesztő dal. Bevallom, nekem jobban is tetszik, mint az eredeti.
The Polyhonic Spree: Lithium (Nirvana cover)
A hardcore Nirvana rajongók biztosan felháborodnak, hogy micsoda szentségtörés ilyen stílusban feldolgozni egy Nirvana dalt. Szerintem viszont az egyik legötletesebb és legszórakoztatóbb feldolgozás, kinyúlt kardigán helyett színes leplekbe öltözött örök optimista kórussal, és mindezt úgy, hogy az alapkoncepció megmarad.
The Twilight Sad: Climbing Up the Walls (Radiohead cover)
Torzított post-rock skót akcentussal. Radioheadet úgy feldolgozni, hogy ne tűnjön szánalmas próbálkozásnak nem egy egyszerű feladat. Nekik és még néhány előadónak viszont sikerült: a Stereogum nevű blog az OK Computer 10 éves évfordulójának alkalmából felkért együtteseket és énekeseket, hogy készítsenek egy tribute albumot. És mivel a Stereogum jófej, innen az egész ingyen letölthető a vízfejű Thom Yorke-os hi-res borítóval együtt.