A Lovelessért valahogy sosem tudtam eléggé rajongani, az ambientért meg még annyira sem, ezért az M83 2003-ban, akkor még duóként, megjelentetett és elképesztő kritikai fogadtatásban részesült Dead Citites, Red Seas and Lost Ghosts c. lemeze sem érintett meg igazán soha. Aztán Nicolas Fromageau kilépése után Anthony Gonzalez kiadott egy könnyebben emészhető második lemezt, amin már több szerepet kaptak a vokálok és kicsit visszaszorult az elszállás; a tavalyi, kiadatlan ambient dalokat tartalmazó Digital Shades, Vol. 1 után pedig április 15.-én megjelenik a következő M83 nagylemez, Saturday=Youth címmel. Bár talán ez Gonzalez legkoncentráltabb lemeze, ennek hatására sem lettem rajongó: annak ellenére, hogy már tényleg a hagyományos dalforma és nem a szétcsúszás dominál, az M83 már azt hiszem végleg megmarad nálam háttérzenének - aminek viszont elsőrangú.
Van azonban a Saturday=Youth-on egy szám, ami teljesen elbűvölt, ez pedig a töb mint hat perces Skin Of The Night.
Giccses? Az. Patetikus? Kétség kívül. Egyesek biztos szentimentálisnak is mondanák, de hát pont ezek miatt szerettük a Moon Safarit is például. Az elhaló női vokál, a béna dobgép, a fájdalmasan szép hangulat – minden tökéletes.
Egyébként a lemezzel sincs az égvilágon semmi gond, ugyanúgy megvan a felemelően szomorkás hangulata mint az előzőeknek, de a francia újromantikusok közül továbbra is Sebastien Tellierre szavazok.
