A "Mondd meg mit hallgatsz, megmondom ki vagy" kitétel a twee pop rajongóira nagyjából így alkalmazható: Ha Ön szereti a twee popot, akkor Ön jó eséllyel megrögzött idealista, javíthatatlan álmodozó és fel volt mentve testnevelésből.
A twee pop egy igen furcsa képződmény: valamikor a 80-as évek elején kezdett kibontakozni, amikor a béna ruhába öltözött brit fiatalok rájöttek, hogy ők nem akarnak/tudnak punkok, vagy hasonló heroikus forradalmárok lenni, inkább csak arról énekelnének, hogy milyen szép az a lány a szomszéd lépcsőházból, meg mennyi küszködésbe kerül fiatalnak és szerelmesnek lenni stb. A Smiths nagyjából erre húzta fel a komplett életművét, de ők csak a jéghegy csúcsa voltak; a Television Personalities, a Pastels vagy a Shop Assistants által képviselt indie pop szcéna minimális figyelem és felhajtás mellett fejlődgetett egy ideig, míg az NME ki nem adta a mára legendássá vált C-86 válogatását, amin a brit indie zenekarokat gyűjtötte össze. Jellemző módon onnan is csak a Primal Scream futott be, persze ők is a színtér hátrahagyásával. Annak ellenére, hogy az indie popnak és annak még sokkal bájosabb és édesebb leágazásának, a twee popnak egészen komoly szubkultúrája alakult ki, valahogy sose tört be igazán a köztudatba. Még a 80-as 90-es évek fordulóján sem, mikor a műfaj aranykorát élte többek közt a Field Mice-nak, a Talulah Gosh-nak meg a többi zenekarnak köszönhetően, akik a Sarah vagy a Postcard Records, Amerikában pedig a K records körül tömörültek.
A twee pop egyébként roppant egyszerű zene, összetevői: csilingelős gitárok, kisfiús/kislányos ének és az elmaradhatatlan kötött pulóveres hangulat. Igazából olyan mint a deszkás punk - szinte minden dal egy sémára épül, készülhetne is hasonló dalszerkesztő, mint ez, csak nem Pennywise pólós szakadt punkokkal, hanem sápadt bőrű, bárgyú gyerekekkel vastag keretes szemüvegben. Az egész mérhetetlen egyszerűsége mégis annyira bájos és ellenállhatatlan, hogy képtelenség nem rajongani érte, a köré kiépült kis világ a rajzolt lemezborítók meleg színeivel, meg a cuki zenekarnevekkel pedig könnyen beszippantja az embert. Ezt a különös kis univerzumot vitte végül tökélyre (és sikerre) a 90-es évek végén a twee pop Nirvanája, a skót Belle and Sebastian. Ők annyira szélsőségesen édesek voltak, hogy elképzelhetőnek tartom, számaik hallatán sokaknak megemelkedik a vércukorszintje. Én egyszer egy hétig Belle and Sebastiant hallgattam és Szívek szállodáját néztem, és olyan voltam tőle egy ideig, mint egy maszületett, rózsaszín őzike. Ettől függetlenül (vagy ennek köszönhetően) az If You’re Feeling Sinister és a Boy With The Arab Strap vitathatatlan remekművek és erősen hozzájárultak ahhoz, hogy ma blogok és elemző cikkek foglalkoznak a twee poppal világszerte.
A végére egy kis merítés napjaink twee pop zenekaraiból:
The Pains Of Being Pure At Heart – This Love Is Fucking Right!
New York-i banda. A noise-os gitárok miatt erős a 80-as évek utánérzés. Szívesen lennék dobos egy twee pop zenekarban, ezt a kopogást még Meg White is lealacsonyító feladatnak tartaná.
Honeydrips – I Wouldn’t Know What To Do
A Honeydrips a göteborgi invázió egyik tagja (lásd még: The Knife, Jens Lekman, Tough Alliance). A név egy Mikael Carlsson nevű svéd fiatalembert takar, aki tavaly adta ki első lemezét Here Comes The Future címmel és ami blogkörökben egészen jó fogadtatásban részesült. A hálószobábam összerakott, szikár hangzású dalai szerintem annyira azért nem jók, de ez a korai Smithst idéző dal egy kis csoda.
Dylan Mondegreen – Girl In Grass
A norvég Dylan Mondegreen zenéjére azt hiszem a negédes a legjobb jelző. Ráadásul még szaxofon is van benne!
A skandinávok lecsaptak a twee popra. Ez a finn zenekar szintén tavaly debütált, azonban ebben a műfajban is a kislemezek dominálnak és hát nekik sem sikerült ilyen kaliberű dalokkal megtölteni a lemezt sajnos. Néha úgy tűnik, mintha egy akusztikus Kaiser Chiefs szám lenne, de bár ilyen dalokat írna a Kaiser Chiefs.
Göteburg újra. Az énekes hangja Neil Tennant-ot juttatja eszembe a Pet Shop Boysból. Egyébként év elején kiadott kislemezük igen kellemes.
Saturday Looks Good To Me – Since You Stole My Heart
Fred Thomas énekes-dalszerző projektje. Ő korábban a shoegaze-es beütésű His Name Is Alive-ban zenélt, aztán 1999-ben alapította meg hosszúnevű zenekarát, akikkel az idealizált 50-es évek Amerikáját idézik meg. Ezt a dalt a 2003-as All Your Summer Songsról választottam, az a legjobb lemezük, tele ilyen perfekt dalokkal. Addiktív.
The Lucksmiths – The Music Next Door
Viszonylag nagy múltú ausztrál zenekar. Nem nagy kedvenceim, ezt a dalt is főleg azért raktam be, mert nincs twee pop válogatás pá-pá-pá vokálok nélkül.
