A White Antelope-ot már régebben említettem, azóta (júli. 11.) volt egy jótékonysági koncert, onnan van ez a Fleetwood Mac feldolgozás.
(Itt a setlist, le is lehet tölteni a teljes koncertet további feldolgozásokkal, pl. Neutral Milk Hotel, Bob Dylan.)
A kép innen van.
Rettenetes állapotban lehetek, ha én nekiálltam mixtape-et csinálni.
Két kiemelés:
Mayer Hawthorne albumát egy blogban találtam, és hasonló okok miatt szedtem le, mint amikor egyszer belehallgattam a Porno 69 valamelyik számába. Ilyen jellemzőkkel (jelen esetben: soul, jazz, electronica) szerintem még az életben nem hallgattam meg semmit magamtól, de azért a Stones Throw kiadó címke kakukktojás volt, amit eddig onnan hallottam, az mind tetszett. Ez is meglepően hallgatható, és ilyen műfajban hihetetlen bölcsességről vagy akármiről tanúskodik, hogy az egyébként debütáló album alig több mint fél órás. Nincs se alul- se felülhangszerelve, Hawthorne hangja nem idegesítő, nem faszkodik vele fölöslegesen a felső tartományokban és nem is gyomorforgatóan érzelmes az alsókban.
Lesz új Kings of Convenience album ősszel. Erre és a dalra megint söcsö hívta fel a figyelmem. Semmi újítás, semmi eltérés az előzőektől, pont ez hiányzott lassan 5 éve.
Azt hiszem, 2003-ban az MTV Europe reggeli műsorában láttam a Mew-tól a Comforting Sounds klipet, amit jó szokásuk szerint nem adtak le végig. Talán egyszer sikerült elkapni utána valahol, aztán semmi, youtube, és úgy általában internet (otthoni) hiányában az egész továbbra is reménytelen maradt. Így persze könnyen és hamar felértékelődnek a dolgok, bár a Frengers című lemezüket tényleg sokat hallgattam, és nagyon tetszett. Aztán mikor kijött az And The Glass Handed Kites, már net is volt, csak egy dalt leszámítva az album nem igazán tetszett. Szóval egyszerűen elkezdtek nem érdekelni, és mostanra, illetve mostanáig úgy raktároztam el őket, sok más banda mellett, mint akik biztos valami cikiséget csinálnak, csak már nem emlékszem rendesen. Röhögni meg nem lehet rajtuk, mert annyira azért nem volt rég.
Valamelyik nap megláttam, hogy kikerült a Pitchforkra egy daluk az új nagylemezüket beharangozó No More Stories/Are Told Today/I'm Sorry/They Washed Away/No More Stories/The World Is Grey/I'm Tired/Let's Wash Away című EP-ről. Valamennyire még biztos érdekelhettek, mert meghallgattam.
Már annyiszor elterveztem, hogy írok, néha-néha még lenne is miről, de aztán mégse. Az előbb viszont megláttam, hogy van a Woods-nak értékelhető klipje.
Ki nem állhatom az ételcsatát, aminél nagyobb faszságot tényleg nem tudok elképzelni, úgyhogy rettegtem, hogy itt is ilyesmiről lesz szó. Szerencsére csak simán zabálnak. Egyébként kicsit Peter Gabriel - Sledgehammer utánérzés, de az is lehet, hogy csak engem viselt meg annak idején az a videó.
Söcsö hívta fel a figyelmemet erre a felvételre, a csütörtöki Letterman show-ból van, és gondoltam, kirakom, egyrészt, mert elég jó, másrészt még mindig nem írtam semmit a Merriweather Post Pavilionról, ez meg úgyis az egyik legjobb dal a lemezen. Világító pultok: +1 pont, háttérben vonagló idióták: -nagyon sok pont. Remélem, az utóbbi nem az ő ötletük volt, mert hirtelen extrém Dáridó érzés fogott el.
Itt jobb minsőségben.