New Kids On The Blog

Nem tudom, ki kereste, de sajnos most csak ilyenem van:

A dalnak amúgy is van egy hűvös, távoli jellege, de mégsem rideg, csak furcsa, ezzel a klippel együtt meg még inkább. Főleg az, hogy nagyon jól passzolnak egymáshoz. 

Akit érdekel a sztori, itt elolvashatja.

Látszik, hogy hónapok óta felületesen nézem a zeneblogokat, aminek baromi egyszerű okai vannak: mostanában más jobban érdekel, a legtöbb egész jónak mondható dal/album is csak ideiglenesen szórakoztat, az év lemeze nekem meg már amúgyis megvan. Csak én vagyok ezzel így? Biztos ezek miatt nem vettem észre, hogy létezik a Hecuba nevű duó, akiknek a Suffering c. dalból készült klipje, meg az első nagylemezük is kijött már májusban. Az utóbbit is meghallgattam, ha már a dal tetszett, de nem nagyon értem, mit akartak Alkotni. Kicsit furcsa, elektró, biztos önironikus, de leginkább érdektelen, tipikus remix alapanyag, nem baj, ha elcseszik, illetve nem nagyon van mit. Azért ez az egy szem dal tényleg nem rossz, ahogyan a bőrös '50-es évek klip sem.

A képen (és a klipben) szereplő autószerelőnek is lesz nemsokára új albuma, a Baby itt (is) meghallgatható. 

Kiszivárgott az új Kings of Convenience, aminek nem csak a borítója és a címe jó a strandon is ruhában ülő Erlend Oyével, akiről ugye csak onnan lehet tudni, hogy nem gonosztevő, hanem jófiú, hogy fehérben van. Az első állításra itt egy bizonyíték: Boat Behind.

A White Antelope-ot már régebben említettem, azóta (júli. 11.) volt egy jótékonysági koncert, onnan van ez a Fleetwood Mac feldolgozás.

Dreams

(Itt a setlist, le is lehet tölteni a teljes koncertet további feldolgozásokkal, pl. Neutral Milk Hotel, Bob Dylan.)

A kép innen van.

Rettenetes állapotban lehetek, ha én nekiálltam mixtape-et csinálni. 

Két kiemelés:

Mayer Hawthorne albumát egy blogban találtam, és hasonló okok miatt szedtem le, mint amikor egyszer belehallgattam a Porno 69 valamelyik számába. Ilyen jellemzőkkel (jelen esetben: soul, jazz, electronica) szerintem még az életben nem hallgattam meg semmit magamtól, de azért a Stones Throw kiadó címke kakukktojás volt, amit eddig onnan hallottam, az mind tetszett. Ez is meglepően hallgatható, és ilyen műfajban hihetetlen bölcsességről vagy akármiről tanúskodik, hogy az egyébként debütáló album alig több mint fél órás. Nincs se alul- se felülhangszerelve, Hawthorne hangja nem idegesítő, nem faszkodik vele fölöslegesen a felső tartományokban és nem is gyomorforgatóan érzelmes az alsókban.

Lesz új Kings of Convenience album ősszel. Erre és a dalra megint söcsö hívta fel a figyelmem. Semmi újítás, semmi eltérés az előzőektől, pont ez hiányzott lassan 5 éve.