Nem tudom, ki mennyire fogékony még új zenékre, mert én picit már fáradok így az év vége felé. De még mindig bele lehet botlani nagyszerű dolgokba, és azt hiszem érdemesebb átrágni magunkat pár dolgon, mert így elkerülhetjük minden zenebuzi rémálmát, vagyis azt, hogy egy remek idei albumot csak jövőre fedezünk fel magunknak!

A legelső ilyen "banda" a Coconut Records, amire Stereomackó már réges régen felhívta a figyelmemet, de csak mostanában jutott el igazán az agyamig, hogy a Nighttiming egy hibátlan poplemez. Az albumon jó néhány ismertebb együttes (Incubus, Rooney) zenésze szerepel, de a Coconut Records egyetlen állandó tagja tulajdonképpen csak Jason Schwartzman. Azt hiszem, ő leginkább csak filmekben tűnt fel eddig, pl. játszott az I ♥ Huckabees-ben, amit én mondjuk inkább csak végigszenvedtem, mintsem végignéztem. (Viszont van egy új filmje is, a Darjeeling Limited, ami már jóval értékelhetőbbnek tűnik a trailer alapján.) Schwartzman egyébként még azoknak lehet ismerős, akik figyelemmel kísérték a dizájner ruhákba öltözött amerikai fiatalok konstans szenvelgését (=Narancsvidék), ugyanis egy ideig ő volt a főcímdalt előadó Phantom Planet dobosa. Szóval a Nighttiming egy viszonylag rövid album, tele könnyed, erőlködéstől mentes, szórakoztató dalokkal, melyekről nekem a Weezer, a Beatles, a Shins, az of Montreal meg ki tudja még mik jutottak eszembe. Igazából olyasmi lemez, amire azt szokták mondani, hogy tipikusan tavaszi/nyári hangulatú, viszont pont emiatt kifejezetten jól esik hallgatni ebben a nyomorult időben.

Akárhány véleményt vagy kritikát olvastam eddig a Pissed Jeans-ről, szinte sosem felejtették el negatívumként megemlíteni a nevüket. Merthogy szép fordításban kb. azt jelenti, hogy összepisált farmernadrág. Szerintem viszont zseniális a névválasztás. Meg hát egy alapvetően sludge-noise-post hardcore-indie-punk zenét játszó bandához, ami ráadásul nem is veszi magát túl komolyan, nem hiszem, hogy valami illedelmes mosolyra késztető név illene. A Hope for Men című második nagylemezük a passzív feszültségoldás tökéletes eszköze, ugyanis garantálom, hogy a zajos ordibálás hallgatása közben minden ellenünk vétkező meglakol. Legalábbis gondolatban. A kiadó oldaláról le lehet szedni két dalt.

A nagy kaszabolástól kimerülve pedig le lehet dőlni, és meghallgatni az Antlers-től mondjuk akármit. A 21 éves Peter Silberman-nek az Attack of the Universe a második nagylemeze, de eddig néhány EP-je is megjelent, melyek legalább ugyanolyan jók, ha nem jobbak, mint ez a második album. Stílusa főleg folk, de az ambient is bele van keverve a dologba, amihez még hozzáadódik a kellemesen visszafogott énekhang. Ha valaki szereti a Microphones-t, akkor nagy valószínűséggel ezt is fogja. Az albumot itt teljes egészében streamelve meg lehet hallgatni, az EP-ket pedig legálisan le lehet tölteni itt. Külön felhívnám a figyelmet a Cold War címűre (amin egy Beach House cover is megtalálható), és a különösen jól sikerült My Bloody Valentine feldolgozásra.

Ha valaki már elgondolkodott azon, milyen stílus születhetne a TV on the Radio és mondjuk az Animal Collective összeolvasztásából, akkor a perverz fantáziálást felválthatja perverz hallgatózásra, ugyanis a brooklyni Yeasayer-nek sikerült ezt összehozni. Nemrég jött ki az All Hour Cymbals nevet viselő bemutatkozó lemezük, melyen a szintipopot indie felől megközelített világzenével ötvözik. A hangzás dinamikus, a stílus meg maximálisan eklektikus. Az oldalukról pedig le is tölthető az album két legjobb száma.