Egy kis Sub Pop merítés.
A Helio Sequence-ről most hallottam életemben először, de még az utolsó kis sarki blogban is fellelhető az új, Keep Your Eyes Ahead album letöltő linkje, úgyhogy győzött a sznobizmus/kíváncsiság, és meghallgattam, ráadásul többször is. Szóval szerencsére nem nyúltam mellé. Annyit szinte mindenhol leírnak a portlandi duóval kapcsolatban, hogy a dobos anno a Modest Mouse-ban tevékenykedett, és hogy az énekes (Brandon Summers) a 2005-ös turnéjuk alatt tönkrevágta a hangszálait, és félő volt, nemhogy énekelni, de beszélni se fog soha többé. Aztán végül helyrejött, szóval az új megjelenés nemcsak visszatérés, hanem feltámadás is egyben. Egyébként a kiadó itt a banda helyett is tiltakozik az ellen, hogy a wikipedián begyömöszölték őket az indie elektronika megnyomorító kategóriájába. Én sem merném ezt ennyire egyértelműen kijelenteni, mert ugyan a dalok többségében, főleg az album elején megjelennek a kis prüntyögések meg a szintis dallamok (Can't Say No), de nem ezek dominálnak. Sőt, a lemez eléggé változatos lett, van gitárpengetős, halványan folkos darab (Broken Afternoon), és nagyívű POPDAL is, így nagybetűkkel (Keep Your Eyes Ahead). Viszont mindegyik (meglepően jó) számra érvényes az elmélkedő szöveg és a visszafogott könnyedség.
Egyelőre még nem szivárgott ki a Grand Archives debütálása, de a kiadó oldalára kikerült a Torn Blue Foam Couch nagylemez változata. Hát másképp hangzik, az biztos, de nagyon csinos ez a hárfás megoldás is. Komolyan mondom, én jobban várom, mint alsóban az új BRAVO megjelenését.
Eddig valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a Pissed Jeans I've Still Got You (Ice Cream) számához készült klip is. Egy youtube-os kommentelő hiányolja Beavis és Butthead-et ("haha this band sucks so bad they're funny. I wish beavis and butthead were still around"), de szerintem ők azt mondanák erre, hogy uh-huh-huh-huh, that's cool.