Nick Hornby óta a világ úgy tekint a zenebuzikra, mint megszállott listakészitőkre, akik állandóan azon agyalnak, mi lenne a 10 legjobb dal az adott élethelyzethez és még álmukban is olyanokon jár az eszük, mint ,,Az 5 legjobb lemez, aminek csak az első fele jó, de az nagyon”. Hogy ez mennyire igaz, nem tudom megítélni, mivel elég kevés zenebuzival volt dolgom eddig, azt viszont tudom, hogy bennem nem alakult még ki ez a dolog. Abban is biztos vagyok azonban, hogy ez csak időleges, a csírája ugyanis már jelentkezett.
A Matador kiadó szépen megjelentette újra a Mission of Burma első három kiadványát, köztük a ’83-as Vs. nagylemezt, előszedtem hát én is, hátha most sikerül végre megszeretnem. A Mission of Burma a post punk klasszikusa, akik csak ezt az egy lemezt adták ki fénykorukban, aztán 2002-es újraösszeállásuk után még kettőt. Én valahogy nem bírom megkedvelni ezt az ,,okos punkot,, amit a Gang Of Four is csinált például, a hiba biztos bennem van, viszont van a Vs.-en egy szám, nevezetesen az utolsó, ami lehengerel, ahányszor csak hallom.
A That’s How I Escaped My Certain Fate egy két perces kis dal, ami egyszerű mint a kavics, de bele van sűrítve minden, ami jó a rockzenében. Leginkább a Hüsker Dü ,,heroikus hardcore”-jára hasonlít, olyan, mintha a Girl Who Lives On Heaven Hill párja lenne. Jaéshogy kapcsolódjak a bevezetőhöz is: elkezdtem agyalni, hogy hány általam ismert lemez végződik a legjobb dallal és eszembe jutott, hogy a kedvenc számom is egy lemez befejező darabja.
Többet nem sikerült összegyűjtenem, de ez már egy listakezdemény! Ha valakinek van valami megosztanivalója a témában, a kommentek közt várom.
