Emlékszem, annak idején valamelyik tini magazinban Robbie Wiliamsről volt szó, és kifejtették, milyen jó már, hogy ő olyan, akit nemtől függetlenül mindenki bír: a csajok ugye egyenesen meg vannak őrülve érte, de a pasik nem féltékenyek rá, mert ők meg jófejnek tartják. Ez olyan igazi béna szöveg, főleg, hogy az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy milyen zenét csinál (pontosabban csinálnak neki). De el tudom képzelni azt a szürreális eseményt, hogy a Bravo a freak folk népszerűsítése céljából kb. ugyanezt a szöveget írná az őt zenében és kúlságban simán lealázó Devendra Banhartról.
Én valóban imádom szőröstül-lemezestül. Azt mondjuk nem tudom, hogy hím részről mi a tényállás, viszont ha lenne egy „melyik neofolk sztár vagy?” teszt, akkor biztos úgy csalnék, hogy ő jöjjön ki eredménynek. Szóval azt hiszem, mindenképpen egy szerethető figuráról van szó, aki a 2005-ös Cripple Crow után idén a hatodik, Smokey Rolls Down Thunder Canyon című lemezével jelentkezik. Az album még nem szivárgott ki, úgyhogy egyelőre be kell érnünk néhány myspace-ről rippelt új dallal, egy megújult és egyébként kifejezetten szép meg ötletes hivatalos oldallal, és végül az egyik új, Seahorse című dalra készült nem hivatalos klippel, amiből inkább csak azt tudhatjuk meg, hogy Devendra hogyan éli mindennapjait. Elárulom: nem unatkozik. A lemez felbukkanásáig mindenképpen érdemes csekkolni a myspace-es oldalát, mert hetente két új szám kerül fel.
[mp3] Tonada Yanomaminista