Kedvez az idei év azok számára, akik szeretik a power popot, meg úgy általában a csavaros dallamokkal operáló finom popzenét, hiszen olyan zenekarok jelentettek meg idén lemezt, mint az Apples in Stereo vagy az Of Montreal, és a 2007 egyik nagy nyertesének számító Spoon is simán ide sorolható szerintem. De míg ezek a bandák teljesítették az elvárásásokat és szinte egytől-egyig kiváló albumokkal jelentkeztek, addig a New Pornographers ma megjelent negyedik sorlemeze csalódást okoz.
Persze csak mihez képest. A 2000 óta kiadott 3 lemezük ugyanis imádnivaló, tele energikus, fülbemászó dallal, a The Fake Headlines, vagy a pár évvel későbbi The Jessica Numbers például tipikusan olyan számok, amiket az ember napokig képtelen kiverni a fejéből. A kritikusokat sikerült is meggyőzniük a derék kanadaiaknak, akikről két dolgot kell tudni: hogy ők egy vancouveri indie-supergroup, meg hogy utálják ha leszupergruppozzák őket. Egyre több évösszegző listán tűntek fel és a két éve kiadott Twin Cinema már a szélesebb közönséghez is eljutott. Most azonban megtört az eddig szinte hibátlan életmű, a Challengers egy fásult, már-már unalmas album. Nekem már az gyanús volt, hogy nem a címadó számmal nyitják a lemez, mint eddig, ami ráadásul a megszokottaktól eltérően nem hogy nem elsöprő erejű, de még csak nem is különösebben jó dal. A New Pornographers sosem volt egy kísérletező zenekar, de tőlük az ember nem is nagy megújulásokat, inkább csak kurvajó popdalokat vár, a zenei agy szerepét betöltő, egyébként zseniális A. C. Newman azonban most csak pár számban villantja fel kiváló dalszerzői tehetségét. Azok a dalok viszont hozzák mindazt, amiért rajongunk a New Pornographersért, csak hát lehetne belőlük egy kicsit több a lemezen, mert ez így csak hármas alá.
[mp3] All The Things That Go To Make Heaven And Earth
[mp3] Entering White Cecilia
