Újból bebizonyosodott, hogy - akármilyen hülyén hangzik - a jól megírt daloknál nincs, és nem is kell jobb ajánlólevél. A Band of Horses, Grizzly Bear, Midlake és My Morning Jacket hangzását a lehető legjobban ötvöző Fleet Foxes megmutatja, hogy Seattle-ben van élet a grunge után is.
Robin Pecknold énekes először a radioheades ateaseweb.com fórumán tűnt fel a róluk szóló topikban, és rögtön azzal indított, hogy nagyon szívesen feltöltené a nagylemezt, ha már ő is olyan sokszor töltött le arról az oldalról jó zenéket, de sajnos neki nincsenek meg a számok mp3-ban. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogy a kiadó ezt túlságosan díjazta volna, mindenesetre maga a gesztus, a reakciók az ott feltett kérdésekre és a végeláthatatlan hálálkodások mind arról árulkodnak, hogy a fiatalon jött siker (Pecknold 21 éves) az arcuk helyett inkább csak az ott található szőrzetet növesztette.
Innocent Son (akusztikus)
Később egyébként tiltakozott a szent és sérthetetlen nagy elődökhöz hasonlítás ellen, mondván nem hogy ők, de senki más nem fog olyan jól vagy jobban énekelni, mint például a Beach Boys. Ettől függetlenül a számokból kihallatszik a 60-as, 70-es évek popzenéje, vagyis a szüleik kedvencei (Simon & Garfunkel, Joni Mitchell stb.) iránt érzett nosztalgia. Az első anyaguk egy régebbi, teljesen vállalható dalokkal teli EP, amit állítólag 17 éves korukban írtak, de ami végül felkeltette a Pitchfork érdeklődését, az a Sun Giant című EP volt. Állítólag a Sub Pop soha nem küldött nekik promóciós példányt, mégis írtak róla, ráadásul igencsak elismerően.
Azóta persze kiszivárgott a júniusra tervezett, de érdekes módon az EP-nél hónapokkal korábban felvett nagylemez is (Fleet Foxes), mely egy szép, meleg nyári napot foglal magában napfelkeltétől (Sun It Rises) naplementéig (Oliver James). Az alapvetően gitárra épülő dalokat a bendzsó és a mandolin teszi különlegessé, az ének részbe pedig általában mindenki beszáll, amitől az egész visszhangosan telt lesz. A végeredmény a klasszikus déli rocknál a folk miatt lágyabb, de a klasszikus folknál jóval dinamikusabb és monumentálisabb. Továbbá elég erős a ritmusszekció is, így hálistennek sikerül nem belesüppedniük a néha elkerülhetetlen andalgásba.
A mostanában túlságosan előtérbe került szintetikus zene mellett a Fleet Foxes kellemes, természet-, de leginkább emberközeli hallgatnivalóval állt elő, ami önmagában még nem garantálja a halhatatlanságot, mindenesetre az irányában tett első lépés több mint bíztató.
[mp3] Mykonos (az EP-ről)
[mp3] White Winter Hymnal (az LP-ről)
A fenti akusztikus sorozat többi része és a hozzá tartozó mp3-ak/mp4-ek itt megtalálhatóak.