Elég szerencsétlen zsonglőrködni a műfajokkal és stílusokkal, ráadásul erre alapozni mindent talán még nagyobb. Mindenesetre aki nem ért egyet azzal, hogy manapság a mainstream hip hop jobb, mint a mainstream pop, az valahol nagyon el van tévedve.
Lupe Fiasco a rapperek azon generációjába tartozik, amelyik már hajlamos úgy gondolkodni, hogy "guns, bitches and bling were never part of the four elements and never will be", legalábbis nem ismeretlen számára az önirónia fogalma, és hiába központi fontosságúak a hip hop sláger témái, a siker és az érvényesülés, mégsem kezd el viszketni az ember tenyere, ha megszólal. Fiasco egy nyilvánvalóan tehetséges rapper, jó a flow-ja, és hálistennek nincsenek kínosan döcögő rímek sem. Amit mondjuk szinte mindig megállapítok a hip hop lemezekkel kapcsolatban, az sajnos a Cool-ra is igaz, vagyis hogy túl hosszú. Az első két tracket először még meghallgattam, de kíváncsi lennék, ki az, aki ezt ennél többször megteszi. Biztosan elengedhetetlen a koncepcióhoz (már ha egyáltalán van ilyen), de sajnos unalmas. Az egyetlen mentsége erre, hogy ez a bevezető nem több mint 2 perc. Aztán az album háromnegyedénél én általában elveszítem a fonalat, pedig a végére is marad pár figyelemreméltó szám (Hello/Goodbye, Go Baby).
[mp3] Superstar
A Superstar leggyengébb pontjáért (ami érdekes módon a refrén) Matthew Santos a felelős, bár így is határozottan jobb választás, mint mondjuk Kanye West Homecoming-jában volt Chris Martin.
Estelle egy rapper/énekesnő hibrid, és bár a hangsúly az utóbbin van, az előbbi érdekesen színesíti az összképet, ráadásul a műfaj védjegyévé vált, de végtelenül idegesítő skálázásoknak nyoma sincs az albumon. Helyette van ötletes szöveg és ügyesen használt énekhang. A Shine-ból is nyugodt szívvel ki lehetne vágni néhány dalt (Back In Love, You Are), sőt én Estelle helyében jobban ráfeküdnék az American Boy egyszerre dögös és elegáns, táncparkett benépesítő stílusára, az érzéki illatgyertya reklám vonalat pedig inkább meghagynám Alicia Keysnek vagy Mariah Carey-nek. (Mondjuk pont ők az élő példai annak, hogy a nyál mindenképpen jobban fizet.) Ahogyan az értelmetlen hangpróbálgatások, az alibi zenei alapok is hiányoznak, és egészen változatos dolgokkal álltak elő, mint pl. a reggae-szerű Magnificenttől a J Dilla-t megidéző More Than Friends-ig.
[mp3] American Boy
A dalnak egyébként a Black Eyed Peas-es will.i.am volt a producere, ami nem túl bizalomgerjesztő, viszont meglepő módon bebizonyítja, hogy a Fergie körüli ugrabugráláson kívül egész jól ért egy tisztességes dal összerakásához is.
